Kybalion

Kybalion

Az ősi Egyiptomban olyan ezoterikus és okkult tanítások jelentek meg, melyek nagy hatással voltak valamennyi nemzetség, nép és az egész emberiség gondolkodására. Egyiptom – a piramisok és a szfinx hazája – volt a rejtett bölcselet és a misztikus tanítások szülőföldje.

A korai időkben a hermetikus doktrínákat, melyeket a “A Kybalion” néven ismertek, a tanítók szóban adták át tanítványaiknak. A “Kybalion” szó pontos értelme és jelentése sok évszázadra elveszett. A tanítást mindezidáig soha nem írták le, vagy nyomtatták ki, pusztán szállóigék és alapigazságok gyűjteménye volt, mely a kívülálló számára ugyan értelmezhetetlen, a tanítványoknak viszont könnyen érthető, a hermetikus tanítók magyarázatai miatt.

“Ahol feltűnnek a Mester lábnyomai, kitárják fülüket Tanításaira azok, akik készen állnak. Ha a tanítványok füle kész hallgatásra, az ajak megtölti bölcsességgel.” – A Kybalion.

Amikor a tanítvány kész befogadni az igazságot, ez a kis könyv akkor fog megérkezni hozzá. Így működik a Törvény. Az ok és okozatról szóló hermetikus alapelv a Vonzás Törvénye által eljuttatja ezeket a tanításokat mindenkihez, aki felkészült a befogadásukra.

A manifesztráció hét szent titka:

Az első szent alapelvet a szellemiség alapelvének nevezik.
A Kybalion így foglalja össze ezt az alapelvet:

“A Mindenség az elme; az univerzum mentális.”

Az alapelv azt magyarázza, hogy az egész univerzum (beleértve minket és az életünket is) egy mindent körülvevő isteni tudatból áll, annak gondolataiból és gondolat formáiból.

A második szent alapelvet az összefüggések alapelvének nevezik.
A Kybalion Hermész híres mondásával foglalja össze ezt az alapelvet:

“Amint fenn, úgy lenn, amint lenn, úgy fenn.”

A harmadik szent alapelvet a rezgés alapelvének nevezik.
A Kybalion szerint:

“Semmi sem nyugodt, minden mozog, minden vibrál.”

Az Univerzumban minden mozog, még az úgynevezett élettelen tárgyak is, amelyeket rezgő atomok építenek fel, és áthatja őket a Mindenség energiája.

A negyedik szent alapelvet a polaritás alapelvének nevezik.
A Kybalion így foglalja ezt össze:

“Minden kettős; minden kétpólusú; mindennek meg van az ellentétpárja; szeretni és nem szeretni ugyanaz; az ellentétek azonos természetűek, de mértékükben különbözőek, a szélsőségek összetalálkoznak; minden igazság fél igazság; minden ellentmondás megoldható.”

Az ötödik szent alapelvet a ritmikusság alapelvének nevezik.
A Kybalion így magyarázza ezt az alapelvet:

“Minden áramlik ki és be; mindennek meg van a menete; minden dolog emelkedik és süllyed; az inga kilengése mindenben megnyilvánul; a jobbra való kilengés mértéke és a balra lengés mértéke egy; a ritmus kiegyenlítődik.”

Az ötödik alapelv szerint az univerzum pontos és megjósolható ritmus szerint működik.

A hatodik szent alapelvet az ok-okozat alapelvének nevezik.
A Kybalion szerint:

“Minden oknak van következménye; minden következménynek van oka; minden törvényszerűen történik; bár van véletlen, de ez a szó a Törvény előtt még sem ismert; az oksági viszonynak sok síkja van, de a Törvény elől nincs menekvés.”

Ez egy tökéletesen szabályozott univerzum, semmi sem történik véletlenül.

A hetedik szent alapelvet a nemiség alapelvének nevezik.
A Kybalion szerint:

“A nemiség mindenben jelen van; minden rendelkezik saját férfiúi és női elvekkel; a nemiség valamennyi síkon megnyilvánul.”

A hetedik alapelv nem a hagyományos nemekre utal, ahogyan azok testi szinten megnyilvánulnak. Inkább a maszkulin és feminin energiákról szól.

Vélemény, hozzászólás?